2011. szeptember 29., csütörtök

Azok a megszokott magyar ételek...

Néha olyan jól esik enni valami olyat, amihez hozzá vagyunk szokva, ami hétköznapi, amiben semmilyen különlegesség vagy extremitás nincs. Mint például a vadas mártás vagy a rakott káposzta...

Pulykamell vadasmártással
Nem tudom, hogy a vadasmártás azért vadas, mert vadhúsokra kell rárakni. Azt tudom, hogy a pulykához is nagyon passzol. És elkészíteni is egyszerű. Meg persze gyors is. Miközben rizst főzök, addig egy másik lábosban vizet forralok és belerakok egy húsleveskockát és két pulykamellett. Amíg a rizs és a pulyka megfő, addig elkészítem a mártást. Húsleveskockás forró vízben két nagyobb fej répát és egy fehérrépát felkarikázva puhára főzök. Utána a főzőlé nagy részét leöntöm és 2-3 kanál tejföllel botmixerrel pépesítem a mártást. 4-5 babérlevél kerül még bele és só, bors. A végén pedig cukrot karamellizálok és ezt öntöm rá. Beledolgozom a mártásba és kész is.

Rakott káposzta
A rakott káposztánál pedig csak halmozási képességre van szükség. Alulra kerül a kimosott savanyított káposzta, erre az előre megsütött marhahús, utána a megfőzött rizs és végül tejföllel kenjük be a tetejét. Az arányok pedig a következők 2 személyre 2 alkalomra: 70 dkg káposzta, 50 dkg marhahús, 15 dkg rizs és egy nagy pohár tejföl. 600 W-on 25 perc alatt tökéletes lesz. Akinek pedig ennél nagyobb teljesítményű a sütője, az természetesen gyorsabban fog végezni :)

2011. szeptember 28., szerda

Ha már DesignHét...

A DesignHét nemcsak a divattervezőket, művészeket, designereket mozgatja meg, de a food design hívei is előszeretettel kínálják az erre az alkalomra készített különlegességeiket. Most vessünk egy pillantást, hogy az elkövetkezendő tíz nap alatt, milyen extrémnek mondható csodákat kóstólhatunk meg.


A Fruccola Juice Café ajánlata erre a hétre a Fruccola fészek menü, mely a természetből vett alapanyagokat használja fel. A jelszó: az egyszerűség. 1590 forintért kapunk egy madárfészek-salátát, mely stílusosan főként tojásból áll, de emellett még sült gomba és egyéb zöldek is találhatóak ebben a fészekben. Desszertnek pedig ehhez a menühöz madártej dukál, amelyet karamellizált barackkal és mandulával, valamint cékla shottal dobnak fel.

A solymári Zazzi cukrászdában édes design ceruzával várnak minket, melyet a Mástészta alkotócsopot álmodott meg. A ceruza végén egy magyaros alapanyagokkal ízesített cukor található, melyet nyugodtan elfogyaszthatunk, miközben egy adott problémán rágódunk. Akinek pedig nincs kedve Solymárig utaznia a ColorÍZe ceruzáért, az az Insitu design vegyesboltban is hozzájuthatunk mindössze 890 forintért.

De ha éppen nem ceruzavéget kívánunk nyalogatni, akkor a Nostro Gasztrobár ajánlatát is megkóstólhatjuk, mely egy speciális étvágygerjesztő, ami egy hungarikumot, a szürkemarhát tálalja carpaccio formában és mellé sült paprikát és házi készítésű ropit is kapunk, ha 1490 forintért megkívánjuk ezt az "amouse bouche-t"


Ezután betérhetünk a Rózsavölgyi Csokoládéboltba is, ahol venezuelai kakaóbabból készült csokoládét fogyaszthatunk, de nem a megszokott formában, hanem egy fél kilós tömbben, ami sokkal inkább tekinthető szalámirúdnak, mint egy táblának. A fél kilós csokoládérúdra 7.560 forintért juthatunk hozzá, csak arra vigyázzunk, hogy nehogy a vajas kenyerünk tetején kössön ki, mert az íze viszont semmiben sem hasonlít a szalámira.

1500-as partimenüt kaphatunk a 10 nap során, ha betérünk a SUGAR! design cukrászdába. Lesz itt hamburger kétféle csokikrémből, karamell ízű popcorn, csokis-málnás süti, karamellás kávés tejszínkrém, egy kis bebop lime-os joghurtkrémmel és málnaöntettel, és egy darabka chocolate bar is.

Ez tehát a design hét gasztromelléklete. Ízletes falatokat kóstolhatunk végig kreatív csomagolásba burkolva. És mindenképp megéri kipróbálni valamelyiket, hiszen így a szürke hétköznapokba keverhetünk egy kis mókát, játékot. 

Képek forrása: http://designhet.hu/program/32

2011. szeptember 27., kedd

Ízlések és almák

Tegnapelőtt azt gondoltam, hogy állati jó menüt találtam ki, ezért tegnap nagy lelkesedéssel össze-vissza vásároltam egy csomó almát és nekiláttam főzni.

Fehérrépás almakrémleves
Rájöttem, hogy imádom a krémleveseket, így igyekszem egyre többet kipróbálni. A chili&vanilia blogon leltem fel ezt a receptet. Egy fél fej vöröshagymát, egy kevés pórét apróra vágtam és vajon pirítottam őket addig, amíg megpucoltam kettő fehérrépát, kettő almát és kettő krumplit. Utána ezek apró darabokban rákerültek a hagymára, pirultak kicsit, majd fél liter alaplében el kezdtek úszkálni. Egy fél óráig főztem őket, hogy megpuhuljanak és utána ment bele két deci tej. A végén pedig botmixer. Nagyon szupi állaga lett. Só, bors és őrölt szerecsendió kellett még bele. Eredetileg pirítóssal kellett volna tálalni, de mire odáig jutottam, elment a házban az áram...

Ez amúgy isteni leves. Annak ellenére, hogy baromira furinak hangzik a neve. Vagy igazából kinek jutna eszébe csak úgy párosítani az almát a fehérrépával? pedig érdemes ;)

Csirkemell baconnel, máshogyan és almafőzelék
Utána következett a főfogás elkészítése. Most a csirkemell-bacon variánst kicsit átagyaltam, mivel gyönyörű csupahús-csupaíz bacont - dehogy, inkább sonkát - vettem a boltba. A csirkemellek alsó részét keresztül-kasul óvatosan bevagdaltam, utána bedörzsöltem sóval, borssal. Megfordítottam. ott is só, bors, meg sok-sok kakukkfű és reszelt parmezán. A tetejére pedig a sonka került, hogy teljesen befedjük a pipimelleket. Utána óvatosan kikloffoltam őket, meglocsoltam olajjal és mehetett a forró serpenyőbe a sonkás oldalukkal lefelé. 3 perc, utána megfordultak majd még fél perc a sonkának és így ropogós lett. Jamie Oliver javasolta ezt a receptet, de ki kell mondani, hogy azért ez így nem tuti. Mert a sonka nincs rögzítve a húshoz, még akkor sem, ha ott van az alján a parmezán. Szóval szöszöltem vele eleget, mikorra a sonka méltóztatott elfoglalni végleges helyét a csirkemellen.

Amíg ezt csináltam 5 almát megfőztem sós vízben. Leszűrtem és sok vajjal meg egy kis tejföllel pürésítettem a botmixer alatt. Úgy nézett ki, mint a krumplipüré és talán ez is volt a baj... Mert Olivér igazából csak a husit ette meg. Meg persze azt sem tudtam, hogy nem szereti az édes főzeléket és még az állaga is zavarta...

Igazából nem az volt a rossz, hogy nem ette meg... Én csak meg akartam lepni valami finommal, fene sem gondolta volna, hogy az almafőzelék neki nem fér bele a finom kategóriába. :) No, de mindegy...így legközelebb majd a krumplival, kelkáposztával, lencsével és társaival próbálkozom. Mert azok aztán tuti nem édesek... :D


Vacsorára anyukám Update nullás töltöttkáposztája kerül az asztalra, amibe egy hiba sincs, szóval ma garantálom, hogy Olivér ízlése is ki lesz elégítve ;)

2011. szeptember 22., csütörtök

Amikor rájövök, hogy a pingvinek nemcsak a sarkvidéken élnek...

Ma Juditék jönnek hozzánk vacsorázni, mert most épp én következek a vendéglátásban. Szerintem most is kitettem magamért, szóval remélem, hogy teli hassal és nagy mosollyal távoznak.

Az előétel vicces lesz. Igazából semmi extra, de mégis látványos. 

Pingvinhadsereg
Igen, ma már mindenből lehet pingvint gyártani. Még olívabogyóból is. Mégis hogyan? Fogok két olívabogyót, az egyiket vízszintesen bemetszem egy kicsikét, a másikat pedig függőlegesen végigvágom. Ebbe a részbe töltök egy kis krémsajtot, a vízszintes bemetszésbe pedig egy cikk sárgarépa kerül, melyet a felkarikázott darabokból vágok ki. A nagyobb körcikk lesz a pingvin talpa. És már csak egy fogvájó kell ahhoz, hogy a drága pingvinünk életre keljen. Igazából nagyon pepecselős meló, a sajtot nehéz beletölteni a bogyóba, a répecsőr meg néha szétfeszíti a szájat, de egy órás munka után felsorakozott az én pingvinhadseregem, mely 36 főt számlál.

Most megint csinálok levest, csak a kihívás kedvéért is. 

Mentás borsókrémleves
Jamie Oliver javasolta, hogy a borsót kombináljam össze mentával. Kicsit furcsán néztem rá, de be kell vallanom, hogy már megint igaza volt. De persze nem így kezdődik. Két répát, 2 fej vöröshagymát olajon 10 percig pirítok. Ezt felöntöm másfél liter alaplével. Én itt csaltam: húsleveskockát használtam. De nem mellesleg Jamie is ezt javasolja. Utána került bele fél kiló borsó. Felforraltam az egészet majd gyönygözve főztem még 10-15 percig. A végén pedig jött a nagy mutatvány. Belekerült egy jó nagy csokor menta és botmixer elő, kiéltem gyilkolási hajlamaimat. Szép krémes lett, majd levesgyönggyel tálalom. Jah és persze, só, bors - de ez gondolom, már mindenkinek természetes volt.

Tőkehal kétféleképp, kétféle körettel
Mindenképpen halat akartam főételnek, mert mi már régen ettünk halat, pedig a jód szempontjából nagyon fontos. 
Az A verzió a bonyolultabb és még nem is tökéletes. Fogom a tőkehalat és előzőleg olajban eláztatott, apróra vágott, sózott, borsozott rozmaringlevéllel gazdagon bedörzsölöm. Utána alá és fölé bacon. És megy a serpenyőbe párolódni majd a mikróba grillezem 10 percig. Ügyesebb lettem volna, ha a bacont rácsavarom a halra, mert így erőteljesen szökni akart a hús és nagyon óvatosnak kellett vele lenni. No, majd legközelebb.

A B verzió sima, egyszerű halsütés. Csak annyit csináltam, hogy curry porral vastagon beszórtam a halakat, így kaptak egy ropogós réteget. Arra figyeljünk, hogy csak 2 percig szabad sütni, mert különben száraz lesz.

Ezekhez a halakhoz majd hamarosan lehet választani köretet is. Az egyik a joghurtos sült padlizsán, mely mindössze annyiból áll, hogy a meghámozott, apró darabokra vágott padlizsánt vízben és olajban megsütöm, majd joghurttal kikeverem. Meg sózom, borsozom.

A másik pedig a rizssaláta, ami kicsit hosszadalmasabb, de ugyanolyan egyszerű. Rizst főzök és amíg fő, addig metélőpetrezselymet és bazsalikomot vágok apró darabokra, póréhagymát és karfiolt főzök puhára. Amikor ezek készen vannak és a rizst is leszűrtem, akkor az egészet összekeverem. Chili kerül még bele a són és a borson kívül, illetve sült piros paprika. Ezt úgy csinálom, hogy egy serpenyőt felhevítek és a nagyobb darabokra vágott paprikát belerakom és megvárom, amíg a héja megfeketedik. Utána ezt persze lekaparom és apró darabokra vágom. A végén pedig sajtot reszelek bele és citromlével lazítom az egészet. 

Sült banán
Desszertnek valami egyszerűt, de nagyon finomat választottam. Sült banánt készítettem. palacsintatésztát csináltam két tojásból, cukorból, lisztből és vízből. Ebbe mártogattam bele a négybe vágott banánokat. A palacsintatészta szépen lefolyt a banán aljára, szóval ilyen szép talpasak lettek, de végülis az ízük számít. Az pedig zseniális. Ánizzsal szórtam meg őket, miután megpirultak és csináltam hozzá egy joghurtos-mézes mártogatóst is. 

No, Juditék mindjárt érkeznek, remélem ízleni fog nekik minden.

2011. szeptember 20., kedd

Csirke megbolondítva..

Akkor érdemes e receptet elkészíteni, ha gyorsan végezni akarunk, ugyanakkor többet akarunk, mint a sült csirke körettel.

Csirke fajitas
Csemegehagymát és egy fej lilahagymát kezdek dinsztelni egy kis olajon, majd 1 fej pritamin paprikát és 2 csirkemellett felcsíkozok és rádobom a hagymára. Ezt addig pörgetem, amíg a hús kész nem lesz. A végén só, bors, fűszerpaprika és kész. Ami baromi jó az egészbe, hogy a hagymáktól a hús kap egy érdekes ízt és az egésznek lesz egy kis szaftja is. Rizzsel tálalom.

Paradicsomos salsa
Nem tudom, mi a különbség a salsa és a mártás között. Jamie Oliver két fogalomként kezeli a kettőt, viszont spanyolul a salsa szószt jelent. Mindegy, nem fogjuk ezt most kideríteni, viszont van egy recept, ami nagyon jól passzol a fenti csirkés csodához. 25 dkg koktélparadicsomot nagyonnagyon apróra darabolok. A nagyonnagyont nagyonnagyonnak kell érteni. Én kb 32 darabra vágtam fel egy szemet (félbe, utána a feleket még négybe és azokat még négybe.) Szóval el lehet vele szórakozni. Utána kicsi só kerül rá és apróra darabolt friss bazsalikom. Egy kicsit leöntöm a levét és sok olajjal megöntözöm, hogy szósz jellege legyen a dolognak.

És már kész is a vacsora, Olivér alszik mellettem, fel kellene kelteni, mert nekem nagyon korog a gyomrom...

2011. szeptember 19., hétfő

A mikró és a szilikon sütőforma nagy dobása...

Mivel nincs normális sütőm, így sokszor trükközni kell egyes ételeknél. DE most édesanyámtól kaptunk mikrót, így ebbe fektetem minden bizalmamat.

Jamie Oliver csodálatos könyvében, (ami tényleg nagyon klassz, annak ellenére, hogy dedós módon ismerteti a recepteket "válaszd le a karfiol külső zöld leveleit és dobd ki - vágd le a karfiol szárát") találtam a receptet, mely a karfiolos-sajtos makaróni névra hallgat. Én persze átkereszteltem, hiszen nem makarónival, hanem fodros nagykockával csináltam, mert így sokkal jobb.

Karfiolos-sajtos sült tészta
Jamie úgy csinálta volna, hogy előfőzi a tésztát és a karfiolt. Ez a dolog nekem is megfelelt, idáig. Utána ő egy krémsajtos, petrezselmes szószt készít, amit a tésztára önt. Az én szószom egy kicsit spécibb: fokhagymát (mert fokhagyma az mindenbe kell ;) dinsztelek egy kis olajon, erre 1,5 tömlőssajt került, meg a tegnapról megmaradt cheddar sajt, tejszín és egy csomó zöldfűszer. Bazsalikom, oregáno, rozmaring... Amit tőlem már megszokhattatok. Jó lett volna még bele a petrezselyem is, de nem kaptam a boltban. A tészta és a karfiol ennyi idő alatt megpuhult, leszűrtem és összekevertem ezzel a sajtszósszal.

No. szuper. Most jött a neheze. Anyutól kapott szilikonos sütőformába öntöttem és Jamie javaslatára a tészta főzőlevéből még öntöttem rá egy kicsit. A tetejére jó sok trappista sajt, szerintem 20 dkg minimum és utána 3-4 miatyánk, a grillfokozat bekapcsolva és hupsz a szilikon sütőforma kis nehézségek árán, de bekerült a mikróba. (Mert rá van írva, hogy a mikróval is barát.) Ezután 6 perc műanyagszag, aminek nem kellett volna lennie, és sok-sok izgulás, de a sajt szépen rápirult a tészta tetejére.

És néhány óra megtudjuk, hogy vajon a szilikon fantasztikus bűze megfertőzte-e a tésztát is...Vagyis néhány óra múlva kiderült, hogy lesz-e vacsora vagy sem. :) Majd írok.

Na jó, bevallom, belekóstoltam a szélébe, és baromi jó :)

2011. szeptember 14., szerda

Jamie Olivert követve...

Szerintem állati érdekes az, amikor egy általad használt recept képét látod viszont egy olyan menő szakácsnál, mint amilyen Jamie Oliver. Hát ez most velem is előfordult és igen nagyra dagadt tőle a mellem...

Kakukkfüves csirkemell, paradicsomos mártással
Történt ugyanis, hogy Jamie Oliver egyik szakácskönyvét lapozgatva, rábukkantam egy olyan paradicsomos szószra, amit én már számtalanszor elkészítettem. És persze nem bonyolult, annak ellenére, hogy igen látványos étel. Forró olajba félbevágott koktélparadicsomokat helyezek és sütöm őket egy darabig. Közben oreganot, rozmaringot és bazsalikomot szórok rájuk. Majd miután sültek egy kicsit, szétnyomkodom őket, így levet eresztenek, lesz egy kis szaftjuk. Ez azért jó, mert így ha a hús nem sikerül fergetegesre és kicsit száraz lesz, e szósznak köszönhetően ezt észre sem fogjuk venni. A végén élő bazsalikomot is tépkedek bele, mert Gordon Ramsay-től megtanulva ma már tudom, hogy a paradicsom és a bazsalikom a legjobb barátok.

Ezt a szószt tegnap csirkemellre raktam, amit úgy készítettem el, hogy először fűszeres tejben megpároltam, majd olajban megsütöttem és a végén még megszórtam kakukkfűvel. Köretnek pedig rizs került a tányérba...

Tegnap került sor arra is, hogy életem első húslevesét megfőztem, ugyanis volt még két csirkeszárny a fagyasztóban, meg egy kevés aprólék és nem tudtam velük mit kezdeni. Ezért kerültek a levesbe...

Az első húsleves
Belerakom egy kevés vízbe a két szárnyat és az aprólékot, felforralom a vizet és leszűröm a habját. Ezután megy bele néhány szem egész feketebors, só és bors. (Meg kakukkfű, oregano és bazsalikom). A lángot leveszem kicsire és belerakok egy csomó zöldséget: répát, fehérrépát, zeller, karalábét, petrezselymet, hagymát, fokhagymát, krumplit. És addig főzöm lassú lángon a leves, amíg minden meg nem puhul benne... Az enyém sós lett, de hát mentségemre legyen szólva, szerelmes vagyok...

2011. szeptember 12., hétfő

A kedvenc tésztaszószom - máshogyan

Van egy alapreceptem, ami nagyon sok mindenhez bevethető. Ez a következő: fokhagymát és vöröshagymát párolok egy kis olajon, majd tejszín rá és összeforralom. Só, bors, bazsalikom és kész. Ez így a la nature mehet párolt halakra szósznak. De ha a hagyma után egy kis bacont is pirítok e mártásba, akkor tésztaszósznak is nagyon jó. Ma viszont kipróbálom, milyen virslivel. Valószínűleg, így sem lesz olyan rossz. :)

No, ez egy ilyen rövid bejegyzés. Ma még sokat kell tanulnom, ugyanis mesterképzésen kemény az élet... ;)

Gyümölcsös csirke!!!

Baromi jó lett az x napja készített almás vacsora. Csak annyit tennék hozzá, hogy az almás-körtés pürébe nem raktam banánt, anya javaslatára, mert szerinte az úgy nem klasszos. viszont került bele egy kis só, ánizs, méz, citromlé és vaj. meg persze 2-2 alma és körte. utána ezt puhára főztem és a végén megpördültek egy párat a botmixeren. Azt fontos tudni, hogy iszonyat nehéz őket bekívánkozni a csirke alá, mert eléggé szeretnek kibujkálni. De sikerült szépen és gazdagon megtölteni őket.

A krumplipüré is szenzációs lett. Itt 1 kg krumplihoz egy körtét és három almát adtam. Kellemesen édeskés lett, de nem veszítette el krumplis állagát, csak kicsit almás lett.

Nemcsak Olivérnek, de anyunak is ízlett.

2011. szeptember 10., szombat

Olivér zseniális konyhai megnyilvánulása :)

Ma az én drága szerelmem úgy döntött, hogy ő fog vacsorát csinálni, mivel én épp bemutatom egymásnak a vörös hennát és a hajamat. Majonézes kukoricát fogunk enni, felturbózott hagymás-baconos-kolbászos rántottával. :) Imádlak Olivér <3 (A majonézes kukorica már tesztelve, nagyon finom :)

2011. szeptember 9., péntek

Gyümölcsös csirke?

A csirkecombokat úgy szoktam elkészíteni, hogy az általam készített fűszervajat bedugdosom a bőre alá és úgy sütöm meg. Ez tuti siker, sokszor kipróbált és működőképes recept. De mi lenne, ha...? És már megint el kezdtem variálni. Mert végülis a csirke bőre alatti lyuk nem változik, de alá azért bármi mást is be lehet dugdosni. Anyunak van egy nagyon finom májas töltelék receptje, de én most azt sem akarom megcsinálni. Kell valami új. Mondjuk milyen az, ha a csirke bőre alatt egy olyan szósz van, ami édes? Vagy akár olyan, ami gyümölcsből van?

Gyümölcsös pürével töltött csirkecombok
forrás: kraftcanada.com
A combokat kivegytem a fagyóból, azok még egy darabig jéghegymaradványnak hiszik magukat. Szóval van idő átgondolni, hogy mit is szeretnék. Szerintem a legjobb, ha veszek almát, körtét és banánt, mert ezeket lehet pürésíteni. A banánt karikákra vágom, az almát és a körtét meghámozva lereszelem. Citromlé rá meg méz és kicsit összefonnyasztom őket. Utána dugdosás. A csirkék bőrét forró serpenyőben megpirítom, hogy ropogjon. Utána be a sütőbe és addig sütöm, amíg kész nincs. Nekem csak 600 W-os a sütőm, szóval nálam ez lesz egy egész óra. 
De addig majd csinálok valami köretet is. 

Szerintem a köretnek is édesnek kellene lenni. Végig lapozgattam a görög és spanyol szakácskönyveim, semmi nem ragadott meg. 

Végül úgy döntöttem...millió netes receptet átnézve..., hogy kurmplipürét csinálok, de... almával! A krumpli-alma fele-fele arányban fog szerepelni és a végén vajjal és sajttal lesz puha és könnyű. Most tényleg kiváncsi vagyok, milyen lesz. Ha Olivérnek bejön a dolog, akkor lehet, hogy elgondolkozom azon, hogy két hét múlva, mikor jönnek Juditék is ezt csinálom... Ki tudja... :)

2011. szeptember 8., csütörtök

A beteg gasztroblogger éjszakája

Nem tudok aludni. Az orrom még mindig rettenetesen el van dugulva és megőrjít. Szóval leemelem a Ramsey-Bibliám és találomra elemzünk egy receptet. 

Paella csirkehússal és kolbásszal Ramsey vs. Katica
A drága, jó Gordon már az elején felhívja a figyelmünket, hogy paella rizst kell beszereznünk, mert "ez jobban magába szívja a sáfrányos alaplevet, mint a hosszú szemű fajta." Persze, lehet, hogy igaza van, de én legutóbb sima, hétköznapi rizsből csináltam paellát és úgy is nagyon jó lett. Még sáfrány sem kell bele. 
Először nekikészülünk, rizst főzünk (400 gr), leöblítjük, 3 csirkének a felső combjait apró darabokra vágjuk, megfűszerezzük és még a kolbászt is felszeleteljük. Én legutóbb disznóhússal csináltam és csípős kolbászvéggel. Úgy is lehet. Habár szerintem csirkével jobb, szóval R:K 1:0. Egy serpenyőben olívaolajat hevít (ami így oxidálódik és transz-zsírokat képez bennünk...na, ez most azért volt, hogy kicsit romboljam az olívaolaj hírét), majd megpirítja a csirkét és félreteszi. Jaj, már megint okosabb volt, mint én. Katika először hagyműt pirított, rá a húst, meg a kolbászt. Lehet, hogy bacon is került bele... No, lényegtelen. A lényeg az, hogy ha nem rakjuk félre, akkor nagyon csúnyán le fog égni. Minimum három nap szükséges a serpenyő kitakarításához. Ramsey chorizót (250 gr) rak a serpenyőbe a csirke után, 2 percig pirítja, utána megy rá 1 fej felkockázott piros és 1 fej sárga kaliforniai paprika. Wow, ezt én is így csináltam. Utána hozzáadja a rizst. Én előtte még a paradicsomot is beledobáltam. Szerintem itt én voltam jobb. No, mindegy, a rizs nálam is belekerült és én is felöntöttem egy kis borral. Meg vodkalikőrrel is. (Hát, sajnálom, az is volt a hűtőben :). Utána forraljuk és ha felére összement, akkor 1 liter csirkealaplével gazdagítjuk.  És most megy bele a csirke megint és Ramsey kisebb lángra kapcsol. (De jól tette!) Utána negyed óráig még főzi.

Én ez alatt a negyed óra alatt raktam bele egy csomó-csomó fűszert, hogy finom legyen. Chili, só, bors, kakukkfű, oregano, bazsalikom. És finom lett.

Ramsey most borsót rak hozzá. És nála itt ugrik be a paradicsom is. 
A rizs közben mindkettőnknél megpuhult. És szerintem az övé is finom. Az enyém tuti az volt, Olivérrel egy lustulós vasárnap egész nap azt ettük. Paella reggel-délben-este. 

És ami izgi: szerintem ez körülbelül ízre olyan, mint a lecsó. De a lecsó mégiscsak jobb. "Kicsi, savanyú, de a miénk."

No, most már el kezdett szelelni az egyik orrlyukam, visszafekszem Olivér mellé. Hátha tudok olyat, amilyen most épp ő csinál :)

2011. szeptember 7., szerda

Én egy napot sem bírok ki főzés nélkül...

Tegnap megfőztem előre, mert Olivér az anyukájánál evett, én Zsófival buliztam este, de volt egy kis darált marhahúsom, amit fel kellett használni, mert már nem volt annyira friss. A Virágtól kapott tésztaszószon alakítottam kicsit, hogy belekerülhessen a marha.

Virág isteni tésztaszósza
Hagymát pirítok olajon (kb. egy fél fej vöröset és néhány gerezd fokhagymát), utána ráraktam a darálthúst. (az eredetibe ez nincs). Kicsit szöszöltem vele, hogy majdnem-kész legyen, utána két hámozott paradicsomkonzerv került rá, azt szétnyomkodtam, két tömlőssajt, tejszín és mivel baromi híg lett, így raktam bele tejfölt is. Meg persze bazsalikom, kakukkfű, rozmaring és oregano a só és bors mellé.

Amúgy itt igen nagy gázok adódtak. Virág receptjét tökéletesen követve minimum 8 embernek egy hétig elég ennyi tésztaszósz, kettőnknek meg kis túlzással egy évig, szóval ma tuti ezt eszünk, utána lehet, hogy megy a fagyóba pihenni. 
Ja és arra is fel kell készülni, hogy egy idő után ez a szósz önálló életre kell, ami azt jelenti, hogy az én kis konyhámat teljes egészében belepte: a tűzhelyen, a csempán és a környező részeken nagy pöttyekben érezte jól magát, szóval vigyázzunk vele, mert támad!

A buliból későn értem haza, de megnyugtató volt, hogy bármeddig pihenhetek a náthámra hivatkozva és tegnapi tündérkedésemnek hála Olivér ma is kap enni. De. Délben meguntam dögleni az ágyban és pillanatok alatt rámjött a főzhetnék. Boltba nem akartam menni és már régóta akartam csinálni valami levest. A fokhagymát meg imádom, szóval hupsz, életem első levese trá-rá-rá-rá következik:

Az első fokhagymakrémleves
Szerintem 10 perc alatt végeztem vele. Olajon és egy kis vajon 6 gerezd fokhagymát összefonnyasztok, utána lisztet öntök rá. Itt kell aggódni, hogy csomós lesz, mert a forró olaj-liszt kombó szépen labdává gyúrja magát, de valahogy nekem összejött a csomómentesség. Mondhatni, hogy zseniális lett. Utána ezt alaplével lassan felöntöm és összeforralom. A végén tejszínt rá és azzal besűrítem. Közben folyamatosan fűszerezem: az enyémbe só, bors, cayenne bors, kakukkfű és bazsalikom van. Veszek hozzá cipőt, abban szervírozom, ropogós golyókkal és sajttal a tetején. És zellerlevéllel. Állati jó lesz.

És ma már tényleg nem megyek a konyha közelébe... holnapig kibírom, ígérem.

2011. szeptember 5., hétfő

Amikor inspirálom saját magam...

Reggel kiszedtem a pulykamellett a fagyasztóból és logikusnak mutatkozott az ötlet, hogy megint elkészítsem a baconbe csavart, sajtkrémes pulykát, ami eléggé sikeres volt legutóbb és idáig mindannyiszor, ahányszor az asztalra került. Persze nem akarom sose ugyanazt a receptet, ugyanúgy elkészíteni, mert így Olivér azt hiheti, hogy mindig mást eszik. :) Szóval jól jött a kora délutáni séta a könyvtárba adósságrendezésre, hogy kicsit változtassak a recepten. Nagyon jól fel lehet dobni ezt az ételt valamilyen szósszal és persze lehet variálni a sajtkrémmel is. Mivel sajtos kedvemben vagyok, ezért zöldfűszeres sajtkrémmel töltöm a pulykamellett és a tetejére csinálok egy finom fokhagymás sajtszószt.

Sajtkrém a baconos pulykába és sajtszósz a tetejére (rizzsel)
A sajtkrémbe sok petrezselymet, bazsalikomot darabolok és rakok bele egy kicsi sajtos párizsit is. Fűszereket pedig, ami tetszik. Nálam szerintem most koriander, só, bors, kapor. 
A sajtszósz is rendkívül egyszerű lesz: tejszín, fokhagyma, reszelt sajt és tömlős sajt. Ráadásul a dédikémtől kaptam egy gyönyörű zöldes üvegkancsót, ami körülbelül 2-3 dl, így ebben tökéletesen lehet tálalni.

Rizzsel tálalom. Persze én mostanában kicsit máshogyan készítem el a rizst, mint régebben. Mert van a gyors módszer, amikor forró vízbe 10-15 percig főzöm, leszűröm és kész. Ez addig nagyon buli, amíg sietsz. De most én náthás vagyok, meg amúgyis. Szóval ráérek, így olajon megpirítok egy kis hagymát, majd ráöntöm a rizst. Utána ezt addig melegítem, amíg el nem kezd pattogni. Ezután rákerül a víz, kb egy pohárral. Akkor jól csináltuk, ha el kezd sisteregni az egész. Utána, ha elforrt a víz, akkor addig pótoljuk, amíg meg nem fő a rizs. Ezt még fel lehet turbózni kurkumával, így a végén az egész sárga lesz, ami az esztétikai élmény növelése szempontjából nem utolsó.


Vettem még fejessalátát a Sparba, mert nagyon olcsó és nagyon szép volt. Ki kellene találni valami finomat vele. Szerintem nyakon öntöm egy kis sajtszósszal vagy megfürdetem fűszerolajban... We'll see.

Tejszínt meg elfelejtettem venni a boltba, szóval lesz még egy köröm...No, sebaj.


23:07 Mókás, hogy mennyit tudok variálni. Ugye megvettem a salátát, mert jaj-de-szép. És most úristen, mit kezdjek vele? Akkor szépen bevillant a gondolat egy Waldorf-saláta képében, amihez ugye nem is feltétlenül szükséges a fejessaláta, de ha már bevillant, akkor ám, legyen.

A kigondolt Waldorf-saláta, ahogy én szeretem meg ahogyan mások is
Lereszelek egy fej zellert és három savanyú almát. Ezt összedolgozom, a levét kinyomkodom. 10 dkg diót (én mandulát kaptam, az is tökéletes bele) durvára aprítok az én kis mozsaramban. Utána jön az öntet, ami tejföl, kefír, majonéz, mustár és citromlé. És ha már megvettem azt a szépséges fejessalátát, akkor a felét beletépkedem. És a végén még néhány zeller levéllel fel lehet turbózni az illatokat. Ennyi. Nem bonyolult. Szép estét.

2011. szeptember 1., csütörtök

Sok ízzel és hangulattal töltött este

Első bejegyzésként valami olyan tündérkedésről kellene írni, ami különleges vagy mindenképpen nagyobb hercehurcával jár, mint egy hétköznapi főzés. Ezért az első élményem, amit megosztok az lesz, mikor Juditék legutóbb nálunk töltötték az estét.

Judit a salsás barátnőm és vele agyaltuk ki, hogy pompás dolog lenne összejárni, együtt vacsorázni. (Ők is mostanában költöztek össze a párjával.) És tényleg pompás dolog. Meg persze nagyon motiváló is, mert náluk a pasi aztán perfekt szakács, én meg most kezdtem, de a lelkesedés miatt igen jól teljesítek.

No, volt egy napom főzni-sütni, tenni-venni. Először rendbe kellett szedni a lakást, mert hát jaj-ha-jön-a-vendég... Utána a kedvenc kis Spar-omba összevásároltam magam és dél körül már kezdődött is a móka.

Mivel a legutóbbi vacsorán mi is kaptunk desszertet, így gondoltam, hogy most én is kiagyalok valamit.

Előétel: Koktélrákos tál sok-sok mártogatóssal
Ez a semmi-extra-de-szuperül-néz-ki előétel. Veszel egy szép tálat, kibéleled fejes salátával, én dobáltam még bele pár szem datolya paradicsomot és sárga koktélparadicsomot, uborkát, mozzarellát. A tál közepére kevesebb cuccot rakok, mert oda fognak ugrálni a rákok.
Na, a rák az egy aranyos dolog. Nincs vele sok macera, de nem mindig sikerül. Amúgy csak annyi az egész, hogy jól befűszerezem. Szereti a bazsalikomot, chilit, kakukkfüvet, sót, borsot, fokhagymát. Utána pedig vajon szép lassan megsütöm, amíg rózsaszín nem lesz. Tetejére petrezselyem és menta és hupsz, mehet a tál közepére.

És most jön az, hogy ezt az egészet feldobod pár mártogatóssal. Előző napról maradt egy kevés gombám, azt mindenképp fel akartam használni. Szóval gomba, vajon sütve, sózva, borsozva, fokhagymázva. Utána tejszínnel felöntve, botmixer és mártogatós lesz belőle.

Egy fél uborka is hasonló sorsra jutott. Ő meg lereszelve, ízesítve, petrezselyem és joghurttal botmixelve. Lehet, hogy volt benne fokhagyma is. As you like it.

A fokhagymással zárom a sort: ő sajtkrém, tejföl, fokhagyma és kapor. A recept hivatalosan 2 fej fokhagymát szeretett volna ebben a szószban látni, de én csak egyet mertem belerakni. Viszont még így is igen intenzív íze lett.

Hát ez volt az előétel. Az egész vacsorában ezzel szöszöltem a legtöbbet, de megérte, mert nagyon jó volt. És az egésznek ilyen kóstolgatós, ízlelgetős hangulata volt. Olyan falatka-jelleg. Vagy gourmet. No, ilyesmi:


A főétel már gyorsabban ment. Petrezselmes krumplit csináltam, baconos pulykával.

Baconbe csavart, sajtkrémes pulykafalat, petrezselymes-mentás krumplival
3 pulykamellet kis szeletekre vágtam, majd megtöltöttem egy krémmel (sajtkrém, tejföl, majonéz, mustár, főtt tojás, párizsi) és körbetekertem baconnel. Fogpiszkáló tartotta őket egyben, de szerintem jobb, ha húsvillát használunk. Ezután párolódtak egy keveset, majd serpenyőben olajon kaptak egy kis szín, végül még beraktam a sütőbe egy kis időre, mert nincs annál cikibb, ha sületlen a hús.
A petrezselymes krumplira meg anyukámtól tanultam egy hihetetlen trükköt. A krumplit hámozás után nagyonnagyon vékonyra szeletelem és olajon félig megsütöm. Meg persze, pirítok alá egy kis hagymát. Utána felengedem vízzel, hogy megfőjön. Összetöröm és sütöm még egy kicsit, amíg megbarnul. A petrezselyem pedig a végén kerül rá. Mentával meg illatosítani lehet.

Gyorsan és nagyon jóllaktunk. A mártogatósok pedig a főételnél is helyt álltak. De még hátra volt a desszert: a mennyei sajttortám.

Nagyon édes-nagyon savanyú sajttorta
A világ legegyszerűbb és legfinomabb sütije. Olivér imádja, ezért elég sűrűn fogy nálunk. A torta alapja Győri Édes porrá törve és vajjal összedolgozva. A közepe tejszín, sok cukor és mascarpone. A tetejére pedig egy erdei gyümölcsös-tejszínes szósz jön. Azon a napon rekkenő hőség volt, ezért jégkrém version No. 1. lett belőle. Az alapra rákerült a fehér massza és már ugrottak is be a fagyasztóba. Az erdei gyümölcsös cukiságot a hűtőbe raktam és tálalás előtt ráöntöttem a megfagyott masszára.

Nehéz volt megmozdulni ezután. De nagyon jól esett és tényleg nagyon örültem, mert mindenkinek ott volt a mosoly az arcán. És még másnap is kitűnő ebédnek bizonyult.